Péntek

a pénteki, azaz 5. napra már mind mi, mind az orvosok kezdtek egy kicsit ráérezni arra, mit is keresünk mi itt.

’asszisztálhattunk’ egy colonoscopie-nál, azaz egy nagyon vicces, néha németül beszélő francia bácsi ’lumiére’ és ’fermer-ouvrir-fermer-ouvrir’ stb. utasításaira igyekeztünk minél gyorsabban reagálni. (nagyon érdekes volt, egy elég nagy nekrotikus laesiot találtunk a colon ascendensben, műtendő, de műthető). ezután asszisztálhattunk még egy pleurapunktion, ezúttal egy viszonylag demenz bácsit szúrtak, és engem kértek meg, hogy tartsam, nehogy hátradőljön… kicsit szomorú volt látni, hogy valamikor egy tök értelmes ember lehetett, és hogy most már mennyire nem. :( az itteni trend az, hogy növeljük meg minél magasabbra az átlagéletkort, és a nagyon öreg betegekért is mindent megtesznek, és itt a minden a túl sok. lehet, hogy furcsa ilyet kijelenteni, de néhány itteni beteget látva a dolog komolyan elgondolkodtató.

külön érdekessége volt a délutánnak, hogy két ismerős-ismeretlen fiatal orvosnő megkért minket, hogy két betegükkel csináljunk végig egy-egy demenciatesztet ( mini-mental status és uhrentest). jól sikerültek, de azért kihívás volt hochdeutschul öreg düccsöt értő bácsival és nénivel.

a mittagsbesprechungot egyébként péntek örömére nagyon menő hideg tálakkal felszerelkezve találtuk, nagy meglepetésünkre. így szegény orvos hiába próbálkozott az előadással, mindenki csak az ebédre koncentrált… ami eléggé finom volt, csak nem mertünk időben venni belőle, és mire rászántuk magunkat, már vége lett az ebédszünetnek, és kezdték elpakolni…: )

így vacsorára spaghettit főztünk, és az elmúlt két nap passzivitása kreatívvá tett, de csak annyira, hogy elhatározzuk, meg akarjuk ismerni végre a szomszédainkat. a spagettifőzés meghozta az ihletet – nem volt konzervnyitónk, úgyhogy elkezdtünk szépen bekopogtatni a barátságtalan ajtókon, míg végül egy bruce lee nevű pici ázsiai srác nyitott ajtót, aki ráadásul különösebben nem akart új kapcsolatokat teremteni, bár konzervnyitót adott. csalódottságunkban tovább főztünk, míg nem újabb akadályba ütköztünk – tésztaszűrőnk sem volt. kb. 5 kopogtatás után a földszinten sikerült egy olyan szimpatikusnak tűnő ajtót találnunk, amit ki is nyitottak (mi ugye a legtetején lakunk). és megdöbbentő módon egy nagyon kedves, nagyon jófejnek tűnő lány volt mögötte – így ismertük meg Alexandrát, aki rögtön el is fogadta a vacsorameghívásunkat, és akiről természetesen kiderült, hogy nem svájci, hanem bolgár, és operaénekesnőnek tanul itt. sőt, az is kiderült, hogy bár nagyon érett gondolkodású, mély hangú, és kb. 25-nek néz ki, valójában csak 19 éves, de már 5 éve itt él, 14 éves korára előrehozott vizsgákkal befejezte a gimnáziumot, és felvették konzervatóriumba ide… és most diplomázik… durva. a sikerstoryhoz hozzátartozik, hogy egy éven át napi 16 órát tanult, anemiás lett, és a gerince is eldeformálódott egy kicsit (kiegyenesedett).. és hogy mi vagyunk a legfiatalabbak, akikkel valaha jóban volt. és hogy jelenleg egy 51 éves híres operaénekessel jár. ámde előtte egy 41 éves svájci pasival volt együtt egy évig, és nie wieder. elég hihetetlen volt, amit mesélt – hogy a svájciak nem szeretik megölelni vagy megcsókolni a barátnőjüket, és hogy anyagiasak. minianekdota: nő- ’jajj drágám, a boltba mész, de jó, hozz nekem kérlek egy almát’ férfi visszatérve: ’tessék drágám, 2 frank lesz’ ….

szörnyülködve és témát váltva épp nevetve meséltünk tovább Alexandrának, hogy hát igen, lenne egy szomszédunk, szintén egy svájci férfi, de két hete nem láttuk - mire a legnagyobb természetességgel közölte, hogy tényleg?mert ő látott kint egy férfit, magas volt, kopasz, és fekete ruhában volt….először azt hittük, csak viccel. percekig. aztán ijedten kinéztünk a csukott konyhaajtón – és ott volt… Pavel. :)

Csütörtök

a csütörtöki napnak számomra két érdekessége volt. az egyik, hogy önszorgalomból visszamentem szivet hallgatni egy olasz bácsihoz, akihez reflexből olaszul kezdtem beszélni, de mivel egyelőre még nem igazán tudok, ez elég rossz ötlet volt, mert ő ennek végtelenül megörült, és hosszan-hosszan elkezdett hozzám beszélni, és a ’io NO parlo italiano’ elég hatástalan maradt… a dolog kellemetlenségét az adta, hogy az első monológ arról szólt, hogy őt már vizsgálták diákok a berni kórházban, viszont nem tudtam eldönteni, vajon azt mondta-e, hogy ő nem akarta, és igaza volt, mert mindent el is rontottak, vagy arra célzott, hogy bár nem csinálják olyan profin a dolgokat, de azért miért ne…a pillanatnyi zavaromat áthidalva mosolyogva elkezdtem vizsgálni – szerencsére pozitívan reagált. : )) olyannyira, hogy utána elég bizalmasan elég sokat beszélt magáról. ha nem is értettem mindent, legalább meghallgattam, és a végén levontuk közösen a konklúziót, hogy az élet valójában szép, és semmi mással nem kell törődni. : )) vicces volt mindezt úgy, hogy valójában nem is tudok olaszul. : )

a nap második meglepetése volt, hogy még egy magyar nőre bukkantunk a kórházban. a dialízisen dolgozik egy nővér, nagyon aranyos, szintén 20 éve jött ki, és hozzá küldtek le minket. nagyon kedvesen és lelkesen igyekezett mindent elmagyarázni, amit a haemo- és a peritoneális dialízisről tudni kell, nagyon hasznos és érdekes volt, és vele külön élmény.

viszont elég durva tapasztalni, hogy az eddig látott 3 itt élő magyar közül mindegyikük eléggé elfelejtette az anyanyelvét, mind kiejtést tekintve, mind a szavakat. nem mintha velem nem történt volna még ilyen. de azért furcsa.

ebédre otthonról hozott pizzát ettünk a könyvtár erkélyén, amely a tóra nézett. azóta törzshellyé lett.

este még megnéztük az ördög ügyvédje c. filmet, szigorúan otthon. ráébredtem, hogy rossz vagyok, gonosz, és hiú. és egészen Zuzu-hangulatba kerültem. még nem említettem, hogy kinga nevét itt senki sem ismeri, és meglepődve tapasztaltuk még első nap, hogy a listára Kinga helyett Konga Szentesi van kiírva. : ))) a Zuzu pedig a német nyelv kinga által felfedezett szépségeiből eredeztethető, ugyanis a zuzunehmen ige, ejtsd: cucunémen annyira magával ragadta, hogy én is kénytelen voltam belátni a szépségét. a Zuzu {ejtsd: cucu}- hangulat pedig úgy érzem, magáért beszél. de majd otthon demonstrálhatom. :)

azt hiszem, ezek után fogalmazhatok úgy, hogy Konga és Zuzu búcsúzik mára.

:)

kieg:

tanulunk düccsül:)

állandóan visszatérő motívum az orvosok telefonbeszélgetésében a ’momol, sgut, merci, ciao’ – így egymás után (azaz ’jójó, rendben, köszi, viszhall’)

geester, hütt, moorge – gestern, heute, morgen : )

számok irgendwie total komisch ausgesprochen…

napok is, pl. ’frittag’ a Freitag, és ez még egyszerű

személyes kedvencem a kicsit nagyot halló betegek számára kikiáltott ’frau gertrud, gau háj’, azaz valamiféle heim gehen, vagyis hogy frau gertrud, ön haza mehet…:)

kinga személyes kedvence pedig a ’tip-top’, szabadfordításban ’hip-hop’, és az ’uff zicce’, ami nagyjából az ’aufsitzen’-nek felel meg. : )

van egy fajta érdekes dallama a nyelvnek, egyféle tüttürü tüttürü. nagyjából minden szó e-re végződik. de tök érdekes, hogy németül írnak… vagyis ennek a nyelvnek irodalma, vagy írott formája hivatalosan nincsen.

uff.

Szerda

a harmadik arbeitstagon a chefarzt ismét velünk tartott, és volt is néhány mondata hozzám, sőt, kérdezett is, és még a választ is tudtam.. a délután maradék részében pedig berni német orvosaink szívélyes invitálására, in memoriam letztes abendes, egy herzkathetert is megnéztünk újra. még mindig nagyon érdekes volt.

ebédre ma én is menüt ettem, a vegetáriánus menü csak 7 frank volt… és hús helyett tofu volt benne…: ) nie wieder, wenn möglich.

a délutánt külön feldobta az, hogy hirtelen megugrott a francia betegek száma. az ottani orvosom kicsit oldódott, és mintegy gyakorlásképpen felkínált egy pácienst, akit teljesen kivizsgálhatok, és adott egy német sablonnyomtatványt, hogy akkor ezt kéne kitölteni. majd bevitt a beteghez, akiről hirtelen kiderült, hogy francia – és ezen a ponton orvosom hirtelen ott hagyott… mélyvíz-effektus, de azért sikerült. bár kifejezetten vicces volt, hogy a legalapvetőbb szavak, úgy mint vetkőzzön le, üljön le, álljon fel, hirtelen nem, vagy csak nagyon lassan jutottak eszembe.. de megoldottuk. : )

délután még egy szintén francia betegnek csináltunk egy lumbalpunktiot, vele már kicsit folyékonyabban tudtam beszélni. az én részem a vizsgálatban a megfigyelésen kívül annyi volt, hogy elvihettem a liquormintát személyesen és nagyon büszkén a laborba. a délután további része már kevésbé volt izgalmas. a szokásos adminisztráció, papírok kitöltése, számítógépbe adatok bevitele, ill. diktálás ismét elég sok időt vett el az orvosainktól.

este már csak arra maradt energiánk, hogy főzzünk, és mossunk, miután kb. fél7re értünk haza. hadd zárjam a szerdai napot egy aznap este vacsora közben született mondattal: ’kevés a lé, sok a gombóc.’

Kedd

a második arbeitstagunkat kicsit feldobta, hogy a szokásos reggeli megbeszélést kávé és croissant kísérte. kiderült, hogy ez minden nap így van, a könyvtárban mindig adott egy ultramodern nespresso kávé gép, és az orvosok egymás között beosztják, melyik nap ki hozzon reggelit. ezt kompenzálandó viszont, a chefarzt nélküli reggeli visitte kicsit frusztráló volt, mert míg joaquimnak minden betegnél volt hozzám néhány szava, fiatal orvosom svájci introvertáltságán kívül még valószínűleg egy kicsit zavarban is volt, és nem nagyon találta meg a módját annak, hogyan is vonhatna be engem az egészbe – nem mintha annyira kereste volna. kifejezetten zavaró volt, hogy végig düccsül beszélt, így még csak nem is értettem, vagy esetleg szavakat. a szituáció pedig, hogy másfél órán keresztül mászkáljak vele és egy düccs ápolónővel szobáról szobára, vagy éppen álljak a háttérben, végig egy szót sem szólva, és a lényegből keveset értve, kicsit megviselt.

az ebédszünetet ma otthonról hozott krumplival vészeltem át, bár kinga talált egy szimpatikus menüt, ami viszont valamiért meglepően kicsi volt. itt ragadnám meg az alkalmat, hogy elmeséljem, mire nem jó egy biel-i orvosi badge: pénzt lehet rá feltölteni, és ezzel fizetve a cafetériában kedvezményesebb áron lehet vásárolni. :) külön kis automaták vannak elhelyezve a kórházban badgefeltöltés céljából. nagyon cseles.

ezen a napon kicsit előbb elkértük magunkat, mert este jelenésünk volt a berni praxisban, a már említett PBL, azaz Problem Based Lösung miatt. útközben így végre volt alkalmunk kenyeret venni (itt létünk során kb. először), és ezt mintegy kincsként magunkhoz ölelve fel is szálltunk a bernbe induló vonatra, hogy ott majd valamiképp megtaláljuk a dr. Küchler által említett 12-es buszt. ez sikerült is, messziről megláttuk, utána futottunk, és felugrottunk rá : ) hatékony megoldás volt, bár a buszon nem volt jegyautomata, így minden megállónál tettre készen figyeltük, mikor kell leugranunk róla, közben magunkban találgatva, vajon hogy nézhetnek ki a svájci ellenőrök. aznap még nem tudtuk meg. így nemhogy bielben, de bernben is potyáztunk egy jót. mivel meglepően korán értünk oda, még megvacsoráztunk egy a praxishoz közeli lépcsőn – előszedtük újdonsült kenyerünket, és felnyitottuk a magunkkal hozott két tonhalkonzervet, a szemben lévő házban lakó kémlelődő svájci nénik nem kis meglepetésére, és a mellettünk elsétáltatott kutyák nem kis örömére. : ) tényleg, a kutyák, erről még nem írtam – nagyon-nagyon furcsa, rengeteg kutya van, de eddig csak és kizárólag pórázon láttuk őket, a házak kertjében soha. rejtély, hogy hol élnek, mert elég nagy testűek, és elég sokan vannak ahhoz, hogy lakásban lehessen mindegyiküket tartani.

az este hattól kilencig tartó szeánsz némileg oldotta a kórházban felgyülemlett frusztrációt, végre figyeltek ránk, kérdeztek tőlünk, többek között reménykedve, hogy ugye tanultunk tőlük valamit. hogy a fenébe ne.

a történet innentől már kicsit viccesebben folytatódott tovább. herr Küchler mindenáron ragaszkodott hozzá, hogy haza vigyen minket valaki, mondván hogy mi nem csak tanulók vagyunk itt, többek annál, és mit mond a szüleinknek, és a felelősség, és különben is… annyira aranyos:) nem állt módunkban ezt visszautasítani, így hát mivel küchlinek nem volt ideje, a már korábban említett fiatalabb orvos vállalta magára a feladatot, hogy a piciny céges Hondával hazafuvarozzon minket. viszont valószínűleg túlságosan a velünk való beszélgetésre koncentrált, mert véletlenül nem tért le, és elindultunk az autópályán zürichbe….és csak egy hatalmas kerülővel tudtunk visszakanyarodni (legalább megnéztük a környező falvakat, tök jó volt:) ), és ezalatt kiderült, hogy a Lorenzo által ígért sörözés igazából ma lesz, így végül közös megegyezésre visszafordultunk Bernbe, és rövid idő eltelte után újra kikötöttünk a praxis alatti mélygarázsban. orvosunk felszaladt, hogy szóljon Lorenzonak, mi pedig ott maradtunk a sötét mélygarázsban… ahol egyszercsak megjelent prof. Meyer, és behuppant a szomszédos kocsiba… ijedtünkben majdnem lebuktunk, de már késő volt, észre vett, és meglepődve érdeklődött, hogy hogy lehetünk még fél óra elteltével is itt, és hogy vajon orvosunk azóta is itt várakoztat-e minket a sötétben. én pedig zavaromban, mivel nem tudtam, mit mondhatok és mit nem, annyit tudtam mondani, hogy ’dehogy, csak eszünkbe jutott, hogy elmegyünk..kávézni’. prof. Meyer intelligenciáját tekintve ez nem volt a leghihetőbb állítás, így még kihangsúlyozta, hogy a Honda céges, és ittasan lehetőleg ne vezesse senki, majd egy félmosollyal az arcán eltűnt. : )….

ez az aprócska bukkanó megadta a későbbi alaphangulatot a két kedvenc orvosunkkal való sörözéshez. : )) egy Zebra nevű helyre ültünk be, ahol a WC-ben szivecskék voltak az ülődeszkára festve, és mi voltunk az egyetlen nem svájciak, és természetesen a leghangosabbak:) miután enni nem ettünk, a pincérnő sem szeretett minket annyira, sőt.

de sem ez, sem pedig az nem tudott gátat szabni az emelkedett hangulatnak, hogy a sörök itt svájcban valamiért gyakran csak 3 decisek, ámde gyakorlatilag drágábbak. szegények rengeteget dolgoznak, és nem is nagyon volt idejük eddig akárhová is elmenni esténként, így valószínűleg már csak ezért is hirtelen teljesen felszabadultak, és elég hamar eljutottunk odáig, hogy milyen lesz majd az Oktoberfesten együtt sörözni, 3 decis svájci vs. 1 literes müncheni – és ez még csak az este eleje volt. meglepően és nagyon-nagyon vicces volt, nagyon jófej emberek, ehhez kétség sem fér. : ) Lorenzoról kiderült, hogy még újságíró is. : )

és ráadásul még haza is vittek minket. : ) hosszú idő óta az egyik legviccesebb esténk volt ez, ezt kingával közösen megállapítottuk. : ))

Hétfő

szegény georgékat 7kor kidobtuk, és elindultunk az első arbeitstagunkra a bienne-i spitalzentrumba, hogy a kb. Grabovski nevű nagy feketehajú orvos megmutassa nekünk, hol a rapport, amiről mi azt hittük, vizit, de kiderült, hogy egy 15 orvos társaságában történő közös, kedélyes röntgenképelemzés…

itt kellett volna bemutatkozni is, de miután Grabovski szerintem mindent elmondott, ami lényeges volt, a chefarzt (ezentúl Joaquim) ’kérem mutatkozzanak be névvel’-felszólítására csak annyit sikerült mondanom, hogy ’Nora Soos aus Budapest’ : )) kinga pedig ugye követte a példámat... a röntgenről kifelé már épp kezdtünk volna szokás szerint felszabadultan magyarul beszélni, gondolván, hogy nem érti senki, mikoris megszólított minket egy orvosnő – magyarul… : ) annyira hihetetlen volt, hogy majdnem németül válaszoltam. ráadásul egyikünket hozzá osztották be, aki nyilvánvalóan kinga lett. én pedig így egy gátlásos, halk és szűkszavú, ámde elég helyes fiatal svájci orvoshoz kerültem, akibe sajnos nem szorult különösebben sok oktatói hajlam, és ráadásul még zavarban is volt a szituációtól. :) a röntgenmegbeszélés után következett a tényleges rapport, ami egy rövid megbeszélést jelentett a könyvtárban, majd 9től a vizit. svájcban az egészségügy valahogy úgy van felépítve, hogy az ember magánbiztosítóknak fizet, majd ha kórházi kezelésre szorul, kifizeti, és a biztosító utólag megtéríti egy részét. ez attól függ, előtte mennyit fizetett havonta. 3 kategória van, alacsony, közepes és privát. mi mindketten a privatversicherungosok osztályára kerültünk, akiket eszerint csak a chefarzt kezelhet érdemben.. így minden második nap joaquim is velünk tart a viziteken. tulajdonképpen hasznos volt, és érdekes, minden beteg új volt, és mindenkiről mondott pár mondatot hochdeutsch-ul…. a vizit többi része viszont leginkább düccsül, azaz svájci deutsch-ul folyt, amiből első nap egyetlen szót sem értettem… :)

a vizit után az orvosom kicsit megmutogatta az osztályt, ebből néhány dolgot emelnék ki. a betegnek digitálisan leolvasható plasztik betegkártyájuk van, erről nyomtatgatnak ki dolgokat.

az emeletek és osztályok között a papírokat Luftpost segítségével küldözgeti: )) a műanyag tokokba helyezett papírokat egy csőbe rakják, beprogramozzák, hova szeretnék küldeni, majd a cső beszippantja, és a megfelelő osztályon kidobja. nagyonnagy. :))

egyébként minden digitalizálva van, van egy viszonylag logikus és jól működő számítógépes adatbázis, plussz logikus betegmappák színkódokkal – ennek egyetlen és igen jelentős hátránya, hogy bár átlátható, és pl. pereknél visszakereshető minden, az orvosok munkaidejének 80-90% adminisztrációval megy el, és a betegekre gyakorlatilag alig van idejük. ezt elég szomorúnak találjuk.

egy kevés idő elteltével orvosom (ezentúl Dr. R. ) zavara oldódott, és elküldött megkeresni egy aktát. miután titkárnőtől titkárnőig küldözgettek, kikötöttem egy kizárólag düccsöt beszélő vörös hajú, piercinges, középkorú nőnél, aki egyszerűen nem volt hajlandó konstatálni, hogy nem értem, amit mond, és addig mondta-mondta, míg végül a lényeget észrevétlenül felfogtam, azaz hogy nincs meg az a mappa, sőt, még azt is sikerült felfogni, miért nincs. nagyon vicces volt. : ) és egyébként végül Dr. R. irodájában megtaláltam azt a mappát. : )

a napirend következő pontja mindig egy 12-12:30ig tartó megbeszélés. ezután ebédszünet van fél 2-ig. az első ebédszünetünkben megnéztük a helyi cafetériát, de miután az elsőre szimpatikusnak tűnő rántotthús valójában lóhús volt, inkább csak sütit és kávét ebédeltünk. :)

a délután fénypontja egy pleurapunkció volt, ahol olyannyira asszisztáltam, hogy nekem kellett felvenni Dr. R. telefonját, de szerencsére az ijedt hochdeutsch-om hallatán általában váltottak a hangok is a telefonban düccsről németszerűre. a punkció nagyon érdekes volt, a délután többi része a kórházban kevésbé, viszont már 6 körül hazajutottunk, finomat főztünk, és még mostunk is. igaz, hogy kétszer, mert elsőre nem nyitottam meg a mosógépnél a vízcsapot (ki gondolná, hogy el van zárva… ) és víz nélkül ment le a program, nyilván kicsi hatékonysággal. : ) és még Georg és Stephan is eljöttek egészen Bienne-ig, miután nem mentünk át hozzájuk Bernbe. sőt, még egy doboz merci-csokit is hoztak stílusosan a vendéglátásunkért cserébe : )) nagyon aranyosak voltak. : )) ezután az előzetes terv szerint lementünk a tóhoz, és még az sem gátolt meg minket, hogy mire odaértünk, sötét volt, és a strand zárva volt. a helyi éttermen át besétáltunk, a pincérek furcsa tekintetétől kísérve egy darabon, majd gyorsan eltűnve a sötétben. : ) innentől kezdve a klasszikus sablonhoz igazodtunk – egy kevés rumos kóla, fürdés a tóban, besétálás egy hosszan benyúló mólóra, Georg részéről vízbe esés, hátizsákkal, száraz ruhákkal, mobillal, fényképezőgéppel… : ))) vihar kitörése, étterembe szaladás fürdőruhában, ijesztően közeledő pincér, aki közel érve hangosan kiröhögött minket, majd nevetve mesélte el, hogy igazából tilos a tóban fürdeni, és hogy legközelebb a rendőrök is elvihetnek… az étterem mosdójában átöltözés, esőben hazasétálás, a vízbe esett Georg részéről fürdőruhában, éjjel az utcán... megrendezni sem lehetett volna jobban. : ) de ma hazamentek az utolsó vonattal, viszont önfeláldozásunk kamatostul megtérült, mert kijelentették, hogy hazafelé is meglátogatnak minket, és hoznak valami ajándékot Barcelonából. pedig mi már a merci csokinak is nagyon örültünk. :)

Vasárnap

vasárnap Bernbe indultunk. a vasútállomás felé vezető út viszont hirtelen tele lett akadályokkal – minden mindenhol le volt zárva, méghozzá egy nevezetes görkorcsolyaverseny miatt..:) mindezt Brunotól, a Strassbourgból érkezett gyerek görkorcsolyaedzőtől tudhattuk meg. : )) előnyös egy dolog ez a görkorcsolya, Bruno ugyanis így kifejezetten daliásnak tűnt, ami akkora felüdülés volt az előző esti törpetömeghez képest, hogy kénytelenek voltunk fényképen megörökíteni. Bruno rögtön meg is adta az emailcímét, hogy a képeket mindenképpen elküldhessük neki. : ))

a rövid kitérő követően egy hét után végre eljutottunk a vonatállomásig – ugyanis előtte szinte minden nap ’na most már tényleg megkeressük az állomást’-felkiáltással indultunk el. egy rég áhított Daim jégkrémmel felszerelkezve lelkesen felszálltunk a Bernbe induló ultramodernnek kinéző, két emeletes vonatra. kényelmes volt, szép és tiszta, és nemutolsósorban KÉT emeletes, de a vécéje pont ugyanolyan volt, mint nálunk, és összességében semmi extra nem volt benne. hacsak nem az, hogy nagyon drága rá a jegy.. 

a vonatallomasrol egyböl felLIFTezhettünk az Universitäthez, amely előtt egy komplett kerthelyiség, füves terasz és napozóágyak feküdtek… ami viszont igazán tetszett, az a közeli Kunstmuseum volt. jegy helyett egy kitűzőt kaptunk, amit én chipnek hittem, kinga pedig ruhásszekrény kártyának – így egyből bele is dugta, és természetesen be is ragadt : )) de azért megoldottuk a problémát. :) maga a múzeum nagyon jó volt, mind a stílusa, mind a képei, szobrai, mind ezeknek az elrendezése. bár egyszer eltévedtünk, de legalább véletlenül megnéztünk egy olyan kiállítást is, amire nem szólt a jegyünk. : )

innen az Einsteinhausba sétáltunk át, mert mint kiderült, Einstein, akit itt ájnstájnnak hívnak, egy ideig Bernben lakott. a lakása pici volt, a belépő relatív drága, de mégis – kifejezetten megható volt ott állni, körülnézni pedig még inkább.

li reggae koncertbe is belehallgathattunk. : )) Bern, Svájc fővárosának közepén. whereelse. : )

útközben még belefutottunk a piactéren egy meglepő afrikafesztbe – sok-sok afrikai ország állított fel standot, sőt, még egy senega

a város másik végén, az egyik magasabb részén nagy nehezen felmásztunk az ún. Rosengartenbe, ahol nevéhez méltón rengeteg rózsa volt, tömény rózsaillat, és májkrémebédelésre tökéletesen alkalmas puha svájcizöld fű. ebéd alatt külön műsorunk is volt: )) a kötélen járó emberek között akadt egy sok fehér labdával zsonglőrködni próbáló srác, akitől állhatatosan és következetesen próbálta elcsenni a labdákat egy kb. 2 éves, tüsi hajú, habos-babos ruhájú néger kislány, akit a szülei csak egy iPhone-t csalinak használva tudtak végül nagy nehezen a labdáktól elcsalogatni : ))

miután minden rózsával lefényképezkedtünk, és belemásztam egy szökőkútba, sőt, túlestünk a levegőben ugrálós és fűben, rózsák között heverészős romantikus sablonképeken, és megcsodáltuk a kilátást is többször, egy meredek hegyi úton végül letaláltunk, és kikötöttünk a híres medvegödörnél (a város jelképe egy medve), amiből sajnos már kihalt a medve. épp miközben ezen sajnálkoztunk, egyszer csak konkrétan a ’maci’ szó ütötte meg a fülünket. a hang irányába fordulva egy ősz copfos, szemüveges férfit és kislányát pillantottuk meg, akik továbbra is magyarul beszéltek. mondanom sem kell, hogy a véletlen találkozás egy hosszú beszélgetéssé fajult, ami végül egy kávézásba torkollott. nagyon sok hasznos és érdekes dolgot tudtunk meg, de erről talán majd később.

a lászlóval való kávézás után mélyen gondolatainkba merülve elsétáltunk a stadttheater előtt, aminek szürkeségét csak egy nagyon sok színű ruhákba öltözött raszta, monológot olvasó fekete srác dobta fel. az éppen szembejövő hídról lepillantva az Aare nevű helyi folyóban viszont néhány úszó embert fedeztünk fel, és úgy döntöttünk, ezt közelebbről is meg kell néznünk. nagyon vicces dolog, hogy Bernben minden emeletes – a házak a hegyoldalban, a hidak, a vonatok… mi egy nagyon felső hídon voltunk, és elég sokat kellett ereszkedni lefelé, viszont odalent volt még egy kisebb híd, a nagy híd alatt. : ) az emberek pedig tényleg fürödtek a folyóban, mint megtudtuk, ez Bernben teljesen megszokott. pedig a folyó nagyon gyors, és nagyon hideg. sajnos, vagy szerencsére, de nálunk nem volt fürdőruha, így tovább indultunk egy idő után, vissza a városba, gondolván, hogy a kávéra spórolt pénzünket így esetleg sörre költhetnénk el, ugyanis a kávét lászló fizette.

a rathaust szerettük volna megtalálni, mert este kivilágítva nagyon szép, főleg, hogy előtte a földből össze-vissza víz spriccel fel. persze nem találtuk – ekkor láttunk meg egy a villamossíneken guggoló, erősen koncentrálva fotózó srácot, aki épp hogy felpattant a közeledő villamos csilingelésére… természetesen egyből szimpatikus lett, a barátjával együtt, így tőlük kérdeztük meg, merre kell mennünk – kiderült, hogy ők is épp azt keresik. :) útközben kiderült, hogy osztrák egyetemisták bécsből, és nagyon viccesek mindemellett. ez akkora felüdülés volt a fura svájciak után, hogy miután rohangáltunk egyet a szökőkútban, kölcsönösen lefröcsöltük egymást, és már mindenki egyformán vizes volt, megérett a hangulat egy közös sörözésre, főleg hogy tudtak egy helyet, ahol olcsó a sör – a bahnhof kisboltját: )) de valóban, mi 4 frankért ittunk itt Bielben, ott pedig csak 1.30 frank volt ( egy frank 180 forint kb.). ezt pedig a tanácsukra a közeli burger king kinti asztalainál ittuk meg együtt. : )) kiderült, hogy interraileznek, és igazából barcelonába indultak, csak gondolták, megállnak még előtte egy kicsit svájcban. Stephan közgázra jár, Georg pedig filozófus : )) ezt fontosnak tartom kiemelni.:) a szállásuk genfben volt, de megbeszéltük, hogy másnap is találkozunk, majd futottunk egy jót, hogy elérjük az utolsó vonatunkat - ezt mi abszolváltuk is, ők viszont, mint kiderült, nem. így hát természetesen, lévén van egy használaton kívüli szobánk, felajánlottuk, hogy aludjanak nálunk. : ) amit ők hálásan el is fogadtak, mást nagyon nem is tehettek. nagyon vicces volt, mert ágyunk viszont csak kettő volt, így végül ők aludtak az egyiken, mi a másikon. : )

A blogírásban az a jó, hogy az embernek csak akkor van ideje írni, ha éppen nem történik semmi… azt hiszem, egy igazi blogíró sosem tartana ekkora szünetet, ezért ezúton is mindenkitől elnézést kérek, de tényleg elég sok minden történt, és azok ráadásul szünet nélkül egymást követően… így most visszamenőleg megpróbáltuk összeszedni az elmúlt napokat.

Péntek

a legutolsó bejegyzés a pénteki viszonylag korai feierabendnél végződött. ezután, hirtelen jött szabadságunktól megrészegülve úgy döntöttünk, lebeszéljük küchlert arról, hogy egy újabb szívességet tegyen, és gyalog indultunk haza. utunk során viszont meglepő és szó szerint magával ragadó dolgokra bukkantunk, kezdve egy helyes kis csatornával, aminek muszáj volt végigmenni a partján. nem kis meglepetésünkre a tóhoz közeledve (mert ugye azzal összeköttetésben volt) egyre több madarat láttunk, elsőként nem mást, mint egy fekete hattyút, csak úgy á la natur. ahol pedig a kacsák sűrűsége elérte a maximumot, egy madárparkra bukkantunk, csak úgy a város közepén. ezalatt sok-sok színes papagájt, és egy Notfestet, azaz egy Sürgősségi Fészket kell érteni. soha életemben nem láttam ilyet, főleg nem egy város közepén – a lakattal felszerelt, falba épített ládák lényege, hogy ha találsz egy madarat, beteszed, és másnap reggel legkésőbb a madárambulanz elviszi és megmenti…:) útközben több csatornát is talàltunk, a partjukon pedig többek között ódon régi kastélyszerű épületet, amely szemmel láthatóan még mindig lakóház volt, legalábbis a hídján egy bentley állt, ill. egy parkra, benne minitóval, és szabadon sétálgató pávával… végül, egészen hamar, elértünk a tóig, megtaláltuk a strandot, ahova sikerült véletlenül besétálni, bár mint kiderült, belépős volt. meglepő fordulat a történetben. :) de mindenki megnyugtatására, már késő volt (8 után), és utána elég drágán megittunk a tóparti, platánfába épített teraszú étteremben egy 3 decis sört. a víz egyébként jéghideg volt, bár homokos plage volt a partján. ekkor még csak térdig jutottunk bele. :)

Szombat

szombatra nagyjából sikerült kialudni magunkat, mert szeretett professzorunktól 3 óra kedvezményt kaptunk, és 8 helyett csak 11-re kellett bemennünk a korhàzba, hétvégéről lévén szó… bár sajnos csak kb. 40 perccel 11 után érkezett meg, mert dugóba került, mint ahogy azt 40 percnyi várakozás után megtudhattuk. :) de próbált elérni a mobilomon, csak nem tudott – mint kiderült, az otthoni számomat hívogatta, és még az üzenetrögzítőre is beszélt. :) szerencsére még viszonylag időben tisztáztuk ezt a félreértést, kb. egy hét utàn...:)

a nap ezután következő részében viszont bőven túlkompenzálódott a 40 percnyi várakozás… egy nagyon romantikus különórát tartott nekünk Dr. Küchler, ami mindemellett borzasztó hasznos volt. azontúl, hogy lelkesen és nagyon jól magyarázott, az együtt töltött hosszú órákat feldobta egy igen-igen ősi kazettás magnó jelenléte, amelyet hosszú évekkel ezelőtt külön oktatási célra fejlesztettek ki Németországban…:)) a szívhangokat és zörejeket beszéltük át ugyanis, amelyet hűen és elhivatottan mutatattak be nekünk a minimum 30 évvel ezelőtti felvételek, és az őket magyarázó monoton férfihang. :) de tényleg nagyon hasznos volt, és borzasztó aranyos dolog Küchlertől, hogy erre áldozta az idejét. délután 3 óra körül még beköszöntünk prof. meyernek a katheterlaborba, aki egy ballonrobbanásról és egy mégis sikeres 3Gefäss-beavatkozásról számolt be nekünk lehengerlően széles mosolyával, lelkesen mutogatva a felvételeket.

első szabad délutánunkat nagy lendülettel kezdtük, de valamiképpen a Eurotrip c. film nézésével fejeztük be. :) ez viszont megadta a kellő motivációt ahhoz, hogy összeszedjük magunkat, és körülnézzünk a városban.

még korábban sikerült szóba elegyedni a Migros c. itteni nagyobb boltban egy 25-nek, egyedülállónak, és helyesnek kinéző svájci férfival, akiről mellesleg kiderült hogy 30 éves, foglalt, de továbbra is helyes. : ) a célnak mindesetre tökéletesen megfelelt, írt ugyanis egy listát arról, hogy szerinte hova érdemes elmennünk Bielben.

ezt a lista volt az, ami az első igazán francia kommunikációra kényszerített… megismertem ugyanis a házunkban lakó Andrét, a karamellbőrű, erősen parfümszagú, helyi mini will smitht, aki kizárólag franciául beszélt, és kizárólag franciául tudta elmagyarázni, hol vannak a listámon szereplő helyek. és a biztonság kedvéért még a számát is megadta, hogy ha eltévednék, hívjam inkább fel. : ))

este 8-kor indultunk el, és meglepődve tapasztaltuk, hogy minden be van zárva, vagy már, vagy még… itt akadt szerencsésen utunkba egy - mozi. :) az elsőnél még a jegyek árát látva sarkon fordultunk, a másodiknál viszont naív reménnyel végigálltuk a sort, és újfent kiderült, hogy a jegyek drágák, ott is.. az össz pénz, amit magunkkal vittünk, 2 frankkal volt kevesebb a 2 jegy áránál… és ezt meghallva az előttünk álló fura svájciak készségésen megszántak és kisegítettek, sőt, a popcornos néni adott két minipopcornt is… persze legbelülre kaptunk jegyet, és legutoljára mentünk be, de még sötétben is sikerült átmászni a széksorokon. a különböző akadályok legyőzése mindenképpen megérte a fáradtságot:) a hangover c. filmet néztük, természetesen németül, ami amúgy is külön élmény lett volna, nemhogy ilyen körülmények között. a mozis történethez hozzátartozik, hogy a film közepén egyszer csak minden elsötétült… kinga azt hitte, tűz van, én azt, hogy elromlott szegény kis vidéki mozi, de nem – SZÜNET volt:D majd 10 perc múlva, miután mindenki kipisilte magát, ill. bevásárolt újra, folytatódott minden, mintha mi sem történt volna.

a film végén néhány szimpatikusnak tűnő ember megmutatta a főteret, amiről kiderült, hogy nem ott van, ahol mi eddig hittük. :) és meglepődve tapasztaltuk, hogy az amúgy teljesen kihalt városban ott még este 11kor is nagyjából zajlott az élet.

a szórakozóhelyek felderítésével viszont már nem volt ilyen szerencsénk. a sokak által bizonygatottan legjobb hely nyárra bezárt…a második legjobb hely egy igen eldugott, feketékkel teli mellékutcában volt, és háromszor is elmentünk mellette. negyedszerre is csak úgy találtuk meg, hogy egy szimpatikus parkolósfiú megmutatta – természetesen zárva volt. a lista harmadik egy Coco nevű hely volt, valóban brazil… félpucér brazil nőkkel hirdette magát, és belépős volt, így hát elszàntan tovább mentünk. még két említésre méltó helyet találtunk a pályaudvar közelében. az egyik egy English Bar nevű hely volt – meglepő tapasztalat, hogy svájcban az angol a divat. a magyarok németországba vágynak, a németek svájcba, a svájciak angliába… az igazán menő dolgok English-el kezdődnek... ennek örömére tehát ez a bár a többivel ellentétben nyitva és tömve is volt. mégis sikerült valahogy keresztülnéznie rajtunk mindenkinek. pedig a moziból útbaigazító emberekkel is összefutottunk, akik udvariasan köszöntek ugyan, majd udvariasan odavezettek az éppen szülinapját ünneplő ismeretlen Dominikhoz, akinek gratulálhattunk - majd hirtelen mindenki újra eltűnt..:) így továbbálltunk a Rotonde nevű szomszédos bárba, aminek egyetlen pozitívuma az volt, hogy valóban kör alakú volt, és egy ház tetején rendezték be. mivel a pénzünket mozira költöttük, inni sehol sem ittunk. ez külön szerencse, mert minden borzasztó drága volt mindenhol. viszont okosan vittünk magunkkal kulacsban (műanyag fél literes üveg dorka hűtőtartójábanJ ) vermutot, ill. zacskóban kenyeret és májkrémet, és mindezeket csalódottságunkban egy főtéri padon meg is ittuk, illetve ettük. mindeközben pedig jót szórakoztunk magunkon és a körülöttünk bicikliző embereken, majd dolgunk végeztével hazasétáltunk, és összegeztük a svájciakról alkotott tapasztalatainkat, miszerint kifogástalanul udvariasak, de roppant távolságtartóak és zárkózottak, az új, főleg külföldi emberek megismerésétől pedig lehetőség szerint tartózkodnak, sőt. és egyébként meglepően fiatalok és alacsonyak, igazi kuriózumnak számított az a néhány magasabb ember, akit a tömegből kiemelkedni láttunk. : ) bár ez valószínűleg inkább a vidéki város szombat esti éjszakai életét jellemzi, nem a svájciakat, bár itt jegyezném meg, hogy hihetetlen módon konzerválódtak, és eddig mindenki, akivel talàlkoztunk, minimum 5 évvel fiatalabbnak nézett ki a valódi koránál, de inkább 10-el.

valoszinüleg ezentul is csak kb. 2 naponta fogok tudni ide irni, mert a szallason nincs internet, es ugyan a 2 praxisban barmennyit hasznalhatjuk elvileg, de mégis pofatlansagnak tünik, és raadasul idö sincs nagyon ilyenkor. de azért majd igyekszem talàlni.

még a legutolso poszt utani este elmentunk setalni bielben, mert egesz hamar vegeztunk, es ra kellett jonnunk, hogy nagyon szep varos, ha a koszos es "modern" oldalatol eltekintunk. van eleg sok kis csatorna, szep regi epuletek, templomok;),körben hegyek, és nincs is messze gyalog a to :)az egyik csatorna mentén talaltunk egy madàrfarmot, csak ugy a varos közepén, és -ezt muszaj leirnom- volt egy Nestnot, azaz sürgösségi fészek a talàlt madaraknak, amit minden reggel üritenek:)) éés csak ugy ott uszkalt a csatornan egy fekete hattyu:) megneztuk a strandot is, a viz jeghideg (20fokos), a belépö draga (3 frank), bàr este be tudtunk feltunes nelkul setalni. de meglepöen draga, 3 deci sör 4 frank (800forint kb.) de a to szep nagyon. es akad felfedeznivalo még a vàrosban, ugy tünt.

az elmult ket nap tovabbra is erdekes volt. tegnap reggel az "altalunk" katéterezett pacienseket ellenöriztük, mindenki jol volt. aztan atmentünk ujra bernbe, a praxisba. végre egyedül csinalhattunk végig egy kivizsgalast, egy borzasztoan aranyos kicsi bajszos sri lanka-i emberkével, aki végig mosolygott, és tört németül beszélt.:) anamnézist vettünk fel, fizikalisan is kivizsgaltuk, és még az ekg-t is félig mi csinaltuk:)... juhu. persze utana atbeszéltük giulianaval, de elvileg mindent jol csinaltunk. megint elmentünk együtt ebédelni ugyanabba az étterembe, ami valoszinüleg a praxishoz tartozik valamiképpen, de most két orvossal kevesebben voltunk. viszont igy jobb volt beszélgetni. a végén raadaskent a cappuccinot mar csak harmasban ittuk giulianaval. még több minden derült ki a német egészségügyi helyzetröl, és az ö szemszögükböl vizsgalva a helyzet elég rossz... pl. bonn-ba nem szabad menni, mert tul nagy a kompeticio. es onnan is mennek angliaba, mert allitolag ott az orvosok nagyon nem motivaltak, es szörnyüek a korhazak. es akkor itt egy stb. délutan még szorgalmas mentorunk tartott egy "tovabbkepzest" az atherosclerosisrol, kinyomtatott diakkal, csak harmasban, nagyon romantikus volt, es erdekes es hasznos mindemellett. utana Herr Küchler hazavitt, és bàr màr 8ra otthon voltunk, olyan fàradtak voltunk, hogy màr nem tudtunk elmenni sehova... a maradék energiankat két dolog meritette ki: egyrészt a szobànkba beköltözött egy szöcske. itt megàllapithattuk, hogy svàjcban még a rovarok is zöldek, mert ilyen élénkzöld példànyt még sosem làttunk. ràadàsul gyors is volt, és hangosan ciripelt - volna a sötétben, kinga szerint. igy nagyjàbol harminc perc alatt ràvettük magunkat arra, hogy megprobàljuk eltàvolitani, de ez valamiért csak közös erövel sikerült... én odàig jutottam, hogy ràtettem az üvegpoharat, és ràcsusztattam a papirt a tetejére. viszont aztàn elkezdett màszkàlni a poharon, amitöl én annyira elkezdtem félni, hogy nem mertem megmozditani semerre, es kétségbeesetten àtengedtem a pohàrtartàst kingànak, aki végül nagy nehezen befejezte a müveletet.

egyébként pedig este sikeresen észrevettük, hogy kinganak eltunt a mobilja... igy azt kerestuk meg nagy erökkel, de nem talaltuk meg... sem tegnap, sem ma reggel, sem ma delben, sem ma delutan... vegül mar mindent korbetelefonaltuk (busz, eltunt targyak, ilyen kozpont, olyan kozpont), lelkes orvosmentoraink keretlen, kinos, am nagyon kedves segitsegevel... vegul mar a rendorseget is felhivtak, es el is kuldtek minket oda... igy hat ott is jartunk... a kedves rendortiszt termeszetesen nemigazan tudott nemetul... pascal draga:) nagy szemuveg, kopaszodo fej, karakan alkat... es termeszetesen teljesen hulyenek nezett minket, hogy megis mit akarunk itt egy elveszett telefonnal.... de azert, auslandische mivoltunkra valo tekintettel, keszsegesen kiallitott egy francia okmanyt az esetröl. de azert biztositott minket, hogy a telefon nem lesz meg... mindenesetre letiltattuk, de azert meglepett, hogy svajcban az elveszett telefon valoban elvesz. senki nem adta le sem recepcion, sem talalt targyak osztalyan, sem a rendorsegen, sem sehol, senki nem hivta a legutobbi szamokat, es mi is hiaba hivtuk, nem vette fel. es ki sem kapcsolta. remeljuk, nem is hasznalta... mindenesetre azota letiltattuk. szomoru.

a mai nap a telefonkeresesen kivül egyebkent tovabbi erdekes, es nemileg kellemesebb dolgokkal telt. reggel "vegigasszisztalhattunk" meg egy herzkathetert, ami raadaskent a vesekbe is lement, es ott talaltunk elvaltozast, aztan vegigjartunk mindenkit, hogy jol van-e - jol volt. :) majd jobb késün, mint soha-alapon be is jelentkeztünk hivatalosan (felsöbb utasitasra csak most). kaptunk badge-et, nagyon extra, fényképpel, Spitalzentrum Biel/Centre hospitalier Bienne és ärtztin in ausbildung felirattal... sajnos nem tarthatjuk meg, vagy esetleg 50 frankért, de màr lefénymàsolta nekünk Lorenzo szinesen :) és kaptunk ruhàt is... kalandos volt. a Wäscherei, ugy erzem kijelenthetjuk, egy igencsak félelmetes hely. kb. mint egy külön kis elszigetelt vilag az alagsorban, a nehez femajto mögött.... bonyolult folyosorendszert kell elkepzelni, tele UV-E feliratu egyéb fémajtokkal, hatalmas mosogépekkel, hatalmas ruhakupacokat tartalmazo nagy kosarakkal, fura, forron terjengö fertötlenitö szaggal, sok-sok fémkonténereket szallito targoncakkal, es francia munkas kinezetü soförjükkel, es köver, amde kedves es elenk mosonenikkel. kaptunk köpenyt, nadragot, es polot is. a legkisebb meret XS-es volt, éés ram pont jo... kingara pedig nagy. lol. pedig annyira nem tüntek nagynak a svajci nök. :) miutan minden papirt alairtunk, es boldogan, ruhakkal felpakolva kifele indultunk volna, mondanom sem kell, hogy eltevedtünk... hirtelen minden folyoso es minden ajto ugyanolyannak nezett ki...nagyon félelmetes volt:) de végül, mikor màr végleg kétségbeestünk volna, az egyik targoncàs ember kiszurt minket, lefékezett, es elnézöen mosolyogva kiiranyitott egy kb. 2 méterre lévö ajton, ami egyaltalan nem volt kitablazva, de a napfenyre jutottunk ki szerencsere, bàr viszonylag messze attol a ponttol, ahol beléptünk.... merci.

délutàn ismét a bienne-i praxisban voltunk/vagyunk, tök jo eseteink voltak, kiveve mialatt a rendörségen voltunk. :) ...

amennyit jelenleg tudunk: holnap lesz ismet egy romantikus tovabbkepzesunk a hallgatozasrol, meg esetleg még egy kis atherosclerosis. utana a hétvége frei.

hétfötöl màr a Spitalzentrumban leszünk, a belgyogy osztalyon, és a maradék két hétben gyakorlatilag ott is maradunk. küchlerrel mar csak keveset fogunk talalkozni, uj orvos alà kerülünk. kivancsian varjuk. viszont nem tudom, hogy leszunk az internettel a bienne-i korhazban. meglatjuk.

de mindenkeppen jol vagyunk egyelore, a mai napon mar terveink szerint fözni is fogunk (bar mar tegnap is föztünk virslit B). tök jo, hogy eddig ennyit foglalkoztak velünk. ha ezentul mar nem is, eddig is mar megerte. remeljuk hamarosan jelentkezünk.

talàn érdekes:):

svajci köszönés - grüssech/adieu

svajci bocsanatkeres - excusez (nemeteknel is)

random modon irok megint, de màr valamivel több ékezettel... jelenleg a bienne-i praxisbol, azaz egy helyi magànrendelöböl. nem tudom, mikor fognak félbe szakitani, és beteghez hivni, de igy izgalmas blogot irni, nemde.:)

a tegnapi nap halàlosan kiakaszto és fàraszto volt... igaz, a berni rendelöben nem volt több nagyjàbol 4-5 betegnél, mégis este fél 9ig ott voltunk. az egész team. mert van egy team.

elökerült a chef, Prof. Dr. Herr Meyer, az egyetlen svàjci... magas, szemüveges, elég lassan beszél, vagy inkàbb megfontoltan, mégis borzaszto nehéz érteni, pedig németül beszél - a kedvünkért, mert amugy az anyanyelve düccs (nem tudom, hogy kell irni, de ez az itteni dialektus, és nagyon durva). a team tagja még Claudio (Dr. Keilmann), Giuliana (Dr.Piccoli) és Lorenzo (Dr.Nichverstanden). Lorenzo keresztneve is valoszinüleg màs, de nagy az orra, és sötét copfja van, igy sokkal valoszinübb, hogy mégis Lorenzo a neve. mindannyian németek, mint megtudtuk, Herr Küchlerrel egyetemben, bàr Giuliana inkàbb olasz, de anyai àgon német. nagyon vicces olasz dallamu németet beszél. mint kiderült, az ö, ü és gy betüket nem tudja kimondani. ez konkrétan ugy derült ki, hogy kedvesen megkért minket, tanitsunk neki valamit magyarul - pl. hogy van az, hogy "hallo, wie gehts dir? ich freue mich" ... /szia, hogy vagy? örülük / itt feladta a magyar tanulàst. :) egyébként a nevéhez méltôn tényleg piccola, kb. 30 éves, de tegezzük.. sokkal fiatalabbnak néz ki, és konkrétan megkérdezte, nincs-e kedvünk majd elmenni valahova a vàrosba vele. mi boldogan igent mondtunk természetesen, pedig mint kiderült, férjezett, de valoszinüleg "new in town"-indittatàsa volt az ötletének. én bizom benne, hogy majd azért megvalosul, de egyre gyanusabb, hogy konkrétan nem lesz rà alkalom, mert nem lesz semmire idönk...

kiderült, hogy a svàjci munkamoràl lényege elég bizarr... itt àtlagosan 50 ôràt dolgoznak az emberek hetente, de elöfordul a 70 is. ez naponta 8-20ig intervallumokat jelent. de mint kiderült, Prof. Meyer teamjének tagjai olyan szerzödést irtak alà, amiben nincsen idölimit... igy gyakorlatilag annyit kell dolgozniuk, amennyit Meyer gondol.... durva. és ràadàsul Küchlernek is van csalàdja otthon Hamburgban, és Claudionak is - Küchlernek két lànya (11 és 14), Claudionak egy màsfél éves gyereke. és itt élnek Svàjcban... mert àllitolag Deutschlandban annyira rossz a helyzet... Hamburgban a klinikàn àllitolag éheznek. itt meg joval többet lehet keresni, és könnyebb érvényesülni, nincs annyira betokozôdott hierarchia, és nem a kapcsolatokon mulik, mint otthon... hàt nem tudom. de napi 12 oràt dolgozni, ez elég félelmetes.

egyébként elég érdekes dolgokat csinàltunk, és elég sokat foglalkoztak velünk. nagyon sokat magyaràztak és tanitottak elméletben, szivet vizsgàltunk ultrahanggal, pacemakert ellenöriztünk, kopogtattunk, hallgatoztunk, anamnesist vettünk fel, terheléses ekg-t csinàltunk...

érdekes karakterü betegeink voltak. az elsö Herr Pécoud volt, akinek a nevét ugye erpékunak kell mondani, és mivel elötte az ekg-rol volt szo, sikeresen R PQ-nak hallottuk, és azt hittük, valami ismeretlen betegségröl lesz szo...:)) egyébként 60 éves, sulyos szivelégtelen, két tetkôja van, fülbevaloja (itt svàjcban nagy divat a férfiaknàl :o ), és hosszu lofarka meg minden... és bàr àgynyugalomra volt itélve, az anamnesisén szerepelt, hogy ennek ellenére harley davidson-fesztivàlra akar menni. :)) a szivét egyébként azzal tette tönkre, hogy napi 4 doboz, azaz 80 szàl cigarettàt szivott el, plusz vezetöpozicioban van, és annyit dolgozott föleg régen, hogy aludni sem volt ideje... nice.

a màsodik beteg Herr Eduard volt, 72 éves férfibeteg, aki megkönnyezve mesélte el nekünk az élettörténetét- svàjci németül. elég nagy eröfeszitésbe került, hogy bàrmit is megértsek belöle. de nagyon aranyos volt. és még ö kért szerényen elnézést többször az orvosoktol, hogy kért egy modositast a kezelésében... az orvosok pedig kedvesek voltak, elözékenyek, udvariasak, türelmesek...

még volt egy 92 éves nénink is, aki végtelenül aranyos volt, és a pacemakere ota kutya baja sincs kb... 60-nak nézett ki. Frau Ott. :)

este pedig, totàl agyhalott àllapotban, 7töl megbeszélés volt... Herr Meyer dr. house-t jàtszott, és bevezetett egy uj, problémaorientàlt modszert amerikàbol egyenesen, mert hogy a team igy hatékonyabban fog dolgozni... igy fel kellett fognunk a modszer lényegét, majd két esetet meg is értenünk, éés hozzà is szolnunk értelmesen...

ez volt az elsö nap. lehet, hogy nem jön àt, de elmondhatatlanul fàraszto volt... még magyarul is sok lett volna, rengeteg uj dolog volt, és svàjci németül pedig...vàà. de azért nagyon érdekes volt, csak vàà. :)

de egyébként Herr Meyer elvitte a teamet ebédelni, és ettem dinnyelevest, és egy csomot kérdezgettek magyarorszàgrol... és egyébként kiderült, hogy aug. 1-én nemzeti ünnep volt, azért volt minden kizàszlôzva. kedvesek voltak, de azért durva volt... 5 svàjci orvossal együtt ebédelni... el tudok képzelni fesztelenebb idötöltést is.

este Küchler hazavitt, és modosult tudatàllapotunkban, amibe kerültünk, este 10kor még àtrendeztük a szobàkat, rettegve a hàz többi lakojànak bosszujàtol... de egyelöre még nem történt semmi... Pavel és az ismeretlen làny tovàbbra is el vannak tünve.

elnézést a hosszu bejegyzésért, a mai naprol ugyis csak keveset van energiàm màr irni.

ma a Bienne Spitalban voltunk, 3 szivkatétert néztünk végig, a harmadiknàl màr az àgy mellöl, nagyon érdekes volt, és nagyon sokat magyaràztak. mindenki nagyon kedves volt. az egyik katéterezndö beteg tipikus francia bàcsi volt, Michel, peckes bajszu, kerek szemüveges, és fransziàul beszélt hozzànk:) a màsikuk pedig nem màs, mint Don Antonio del Monte volt, ösz haju, csupasz arcu, szivartol rekedt hangu..màr vàrtuk, mikor ugrik fel, tépi le magàrol a csöveket, és emeli fel a nyakànàl fogva a pöttöm Herr Küchlert. :) mindkettejüknek durvàn tönkre volt téve a szive, alig volt ép ér. gyakorlatilag mindegyik fö àg el volt zàrodva, vagy teljesen, vagy 80-90 szàzalékosan.

(med. kieg. : a koszoruerek neve itt RIVA, CX, és RCA... vicces:) Ramus Intervenricularis Anterior, Circumflexus és Right Coronary Artery...rrrrrivàà, céiksz, és ercéà...)

azota nagyjàbol vàrtunk, fél oràkat Küchlerre, leellenöriztük a betegeket, majd àtjöttünk ide, a bienne-i rendelöbe, és azota csak vàrjuk, hogy történjen valami, de még nem történt. egyébként az itteni korhàz csodajo, nagyon jol felszerelt (kinga szerint brutalisan jol), és külön tetszett, hogy a kardiologia tele van szivecskékkel: )) mindenhol... falon, ablakon, àgyon... még a szék is szivalaku:)) a kilàtàs pedig gyönyörü.

képeket még mindig nem tudunk feltölteni, mert nem hoztuk el, mert még mindig bizunk benne, hogy esetleg otthon lesz net, de àtalakitot még nem sikerült szerezni, mert azota sem volt idönk. igy se hajat szàritani, se laptopot hasznàlni nem tudtunk...

és öszintén szolva fogalmam sincs, mikor lesz idönk bàrmire is, mert màr megint fél hat, és még nem küldtek haza... azt nem értem, mikor vesznek ezek kenyeret, vagy egyàltalàn, mikor csinàlnak bàrmit is?...és a feleségük is otthon van, tehàt ö sem vàsàrolhat helyettük.. elég fura.

megerkeztünk, minden rendben es tul is eltuk. most van eloszor idonk irni...

a szallason nem tudjuk meg, hogy van-e internet, mert kellett valami hulye atalakito adapter, a laptop dugoja tul nagy, es nem fer bele a hulye svajci konnektorokba. amugy szeretjuk svajcot, csak na. :) az ekezetekert elnezest, kicsit fura egyelore a hulye svajci billentyuzet :))

szoval, csak roviden, mert fel 10re jon az elso beteg... valamifele praxisban vagyunk jelenleg bernben, es el kell foglalnunk magunkat, hogy ne zavarjuk unseren robert. holnap leszunk a bienne-i spitalban, aztan vmi maganhelyen is, meg uberall, szoval ezt elvileg jol kitalalta kuchli. uu, aki egyebkent haat... egy ttttunder : ) nem pont olyan, mint amilyennek elkepzeltuk, kicsit kisebb, vekonyabb, ees bajszos:D es kopasz: )) es vhogy tul kedves. de szerintem ha osszeszedi magat, azert tud majd kemeny is lenni: )

a szallas ket kulon szoba, kozos furdoszoba van altalunk meg nem latott ismeretlenekkel, akikbol egyikuk szlav, apolo, es pavelnek neveztuk el, mert a masik nevet meg nem tudtuk megjegyezni. a masikuk egy lany, de ot sem talaltuk meg meg.

konyhat eloszor nem talaltuk, azt mondtak nincs, de aztan felfedeztem B) meno. a kilatasunk is nagyon szep, de csak az egyik szobabol, a masik a vonatsinre nez... es kb 10 percenkent mennek a vonatok... ugyhogy valoszinuleg atvisszuk onnan az agyat a szepbe. egyebkent aludni meg nem sikerult, mert szuleim ket ejszakat maradtak, es en gumimatracra szorultam, es tudtomon kivul borsoszem hercegkisasszonnya valtam, es mara mar extran megfajdult a hatam. es kinga szerint a rendes agy is kenyelmetelen: )) de en mar alig varom, hogy vegre azon aludhassak...  egyebkent van kulon postaladank: ))

a varos furi, nem az a svajci paradicsom, inkabb parizs kulvarosara emlekeztet, noha azt meg sosem lattam: ) francias (koszos, es sok a sotet arc). es tok jo, annyira szivemet melengeto, hogy minden ki van irva franciaul es nemetul. es mar kommunikaltam fransziaul is. tokjo :)

meg van rengeteg sok elmeny es benyomas, biztos, hogy nem tudtam a legfontosabbakat kiemelni, utkozben lattuk salzburgot (nagyon sznob hely:o), st.gallent (szeep), zurichet (huu), luzernt (gyonyoru), egy vizesest, aminek most nem jut eszunkbe a neve... es bernt (monumentalis, csodajo). fenykepeztunk sokat, de a korulmenyek egyelore nem alkalmasak feltoltesre, de majd lesznek jo kepek:)

kulon szeretnem megemliteni a biel foutcajan talalt cipobolt elotti buborekot fujo medvet: ))

a svajciak amugy kedvesek, de meg nem sikerult jellegzetesseget betajolni, sotet a boruk, es szokek, vagy sotet hajuak.

magarol az orszagrol a benyomasunk az, hogy szep, zold, de kozel sem olyan mesebeli birodalom, mint amilyennek kepzeltuk. jolet van, de valahogy nem ugy, ahogy a kepeken a fejunkben. zurichen kivul nem tul modern, latszik, hogy itt nem volt haboru. eleg jellegzetesnek tunik, hogy tele van MINDEN zaszlokkal, a nacionalizmus, vagy legalabbis a zaszloizmus erosebb, mint gondoltuk. igaz, hogy meno, meg jol nez ki, de szamunkra tulzasnak tunik, hogy  az utcak, a templomok, a hazak, az ablakok, minden bezaszlozott.

mennunk kell, remeljuk hamarosan jelentkezunk.

azt tartják, mindig azok a dolgok sikerülnek a legjobban, amikhez az embernek előtte nagyon nincsen kedve. bízom benne, hogy ezalól én sem leszek kivétel, és a mai nap csak az előttem álló napok milyenségét volt hivatott fokozni.

nincs is annál természetesebb dolog, mint az utazás napja előtt megtudni azt, hogy hova megy az ember. ezt ma délután fél5re sikerült is abszolválni. :) külön feldobta a várva várt telefonbeszélgetést Robertemmel ( Robert Küchler ) az, hogy le kellett diktálni betűzve a nevünket, ezen kívül mindkettőnk születési dátumát, és -számomra megdöbbentő módon- mindkettőnk címét is.

ennél lényegesebb, hogy vasárnap este 6kor van egy pontos helyen megbeszélt rendez-vous-nk Küchlivel, ahol is minden kiderül, ami eddig nem. engem a legjobban az izgat, hogy úgy néz-e ki, ahogy elképzeltem - langaléta alkat, borzas ősz haj, szemüveg, 50+... már alig várom :)

a szállásról annyit tudunk, hogy ágyneműt a biztonság kedvéért vinni kell, a hűtő meglepő módon üres lesz, de főzni tudunk majd (heh). és a Schützengasse 25/a szám alatt található. :) de hogy lakás, szoba, ház, pince, padlás vagy kunyhó-e, az meglepetés maradt.

bepakolni egyébként még természetesen nem sikerült, anyukámmal összeveszni viszont természetesen már többször is. továbbra is olaszosan élünk. egész nap kiabált és csapkodott, hogy neki ehhez nincs is kedve, és vissza se jöjjek, én visszakiabáltam, hogy neki köszönhetően már nekem sincs, de visszajönni akkor sem fogok, majd elsírtam magam, és azóta nagyjából helyrebillent a dolog. valószínűleg az dühítette, hogy én lazán fogtam fel a problémát, hogy péntek délelőtt még semmit sem tudtunk, és lesz-ami-lesz-alapon próbáltam működni. ehhez igazából továbbra is tartom magam.

holnap 3 körül indulunk elvileg, és terv szerint mindenféle svájci városokat fogunk útközben megnézni. nagyon bízom benne, hogy apukámnak nem lesz tüdőembóliája. :S és hogy balesetmentesen érünk oda. és kevés veszekedéssel. :) mindenféle negativitást mellőzve, bízom benne, hogy minden wunderbar lesz. :)

még egy linket idetennék, mert egész nap ezt hallgattam, és ez úgy érzem, hozzátartozik a napi bejegyzéshez:

http://www.dailymotion.com/video/x8jhh_mr-big-to-be-with-you_music

és akkor lehet, hogy pakolni is kéne egy kicsit. :)

soha életemben nem írtam blogot, és mindig úgy gondoltam, hogy nem is fogok, de a közjó érdekében, illetve a praktikusság jegyében teszek egy próbát. meg persze alapvetően bálint kedvéért. :P természetesen egyelőre nagyon nem értek hozzá, de azzal biztatom magam, hogy majd belejövök, és különben sem ez a lényeg, hanem amit írok. :) mindenesetre ha meglepő technikai fordulatokkal találoztok itt, ti rajtam kívül mindannyian tapasztalt blogolvasók, nézzétek el nekem.

a -1. nap fontos tapasztalata, hogy herr küchler továbbra is herr küchler maradt. a megígért 'morgen früh'-s telefonhívás természetesen nem következett be, így jóleső nemtörődömséggel nyugtázhattam, hogy majd megyünk valamikor, valahova, ki tudja hol, de lakni is fogunk, és dolgozni is kezdünk majd valamikor, valahol. mert ilyen apróságokat, mint pontos cím, szállás milyensége, kell-e ágynemű, tudunk-e majd főzni, kell-e köpenyt vinni etc., ilyeneket még nem tudunk. a legutolsó információ pedig az, hogy az Anreise Tag az Dienstag. de hogy ez mit jelent, hogy vajon aznap kell-e dolgozni már, és hányra kéne megérkezni szerinte, ez egyelőre még nem derült ki.

vagy ő a kivétel, vagy mégsem pedánsak és precízek a svájciak. már nagyon kíváncsian várom.

mindenesetre biztos ami biztos-alapon vettem ma egy köpenyt. B) igaz, hogy rövid ujjú, és csipkés, így engem inkább emlékeztet egy óvó néni ruhájára, de valamiért ezt éreztem a leginkább testhez állónak. :)

Bienne, egyelőre az internet szerint: