A blogírásban az a jó, hogy az embernek csak akkor van ideje írni, ha éppen nem történik semmi… azt hiszem, egy igazi blogíró sosem tartana ekkora szünetet, ezért ezúton is mindenkitől elnézést kérek, de tényleg elég sok minden történt, és azok ráadásul szünet nélkül egymást követően… így most visszamenőleg megpróbáltuk összeszedni az elmúlt napokat.

Péntek

a legutolsó bejegyzés a pénteki viszonylag korai feierabendnél végződött. ezután, hirtelen jött szabadságunktól megrészegülve úgy döntöttünk, lebeszéljük küchlert arról, hogy egy újabb szívességet tegyen, és gyalog indultunk haza. utunk során viszont meglepő és szó szerint magával ragadó dolgokra bukkantunk, kezdve egy helyes kis csatornával, aminek muszáj volt végigmenni a partján. nem kis meglepetésünkre a tóhoz közeledve (mert ugye azzal összeköttetésben volt) egyre több madarat láttunk, elsőként nem mást, mint egy fekete hattyút, csak úgy á la natur. ahol pedig a kacsák sűrűsége elérte a maximumot, egy madárparkra bukkantunk, csak úgy a város közepén. ezalatt sok-sok színes papagájt, és egy Notfestet, azaz egy Sürgősségi Fészket kell érteni. soha életemben nem láttam ilyet, főleg nem egy város közepén – a lakattal felszerelt, falba épített ládák lényege, hogy ha találsz egy madarat, beteszed, és másnap reggel legkésőbb a madárambulanz elviszi és megmenti…:) útközben több csatornát is talàltunk, a partjukon pedig többek között ódon régi kastélyszerű épületet, amely szemmel láthatóan még mindig lakóház volt, legalábbis a hídján egy bentley állt, ill. egy parkra, benne minitóval, és szabadon sétálgató pávával… végül, egészen hamar, elértünk a tóig, megtaláltuk a strandot, ahova sikerült véletlenül besétálni, bár mint kiderült, belépős volt. meglepő fordulat a történetben. :) de mindenki megnyugtatására, már késő volt (8 után), és utána elég drágán megittunk a tóparti, platánfába épített teraszú étteremben egy 3 decis sört. a víz egyébként jéghideg volt, bár homokos plage volt a partján. ekkor még csak térdig jutottunk bele. :)

Szombat

szombatra nagyjából sikerült kialudni magunkat, mert szeretett professzorunktól 3 óra kedvezményt kaptunk, és 8 helyett csak 11-re kellett bemennünk a korhàzba, hétvégéről lévén szó… bár sajnos csak kb. 40 perccel 11 után érkezett meg, mert dugóba került, mint ahogy azt 40 percnyi várakozás után megtudhattuk. :) de próbált elérni a mobilomon, csak nem tudott – mint kiderült, az otthoni számomat hívogatta, és még az üzenetrögzítőre is beszélt. :) szerencsére még viszonylag időben tisztáztuk ezt a félreértést, kb. egy hét utàn...:)

a nap ezután következő részében viszont bőven túlkompenzálódott a 40 percnyi várakozás… egy nagyon romantikus különórát tartott nekünk Dr. Küchler, ami mindemellett borzasztó hasznos volt. azontúl, hogy lelkesen és nagyon jól magyarázott, az együtt töltött hosszú órákat feldobta egy igen-igen ősi kazettás magnó jelenléte, amelyet hosszú évekkel ezelőtt külön oktatási célra fejlesztettek ki Németországban…:)) a szívhangokat és zörejeket beszéltük át ugyanis, amelyet hűen és elhivatottan mutatattak be nekünk a minimum 30 évvel ezelőtti felvételek, és az őket magyarázó monoton férfihang. :) de tényleg nagyon hasznos volt, és borzasztó aranyos dolog Küchlertől, hogy erre áldozta az idejét. délután 3 óra körül még beköszöntünk prof. meyernek a katheterlaborba, aki egy ballonrobbanásról és egy mégis sikeres 3Gefäss-beavatkozásról számolt be nekünk lehengerlően széles mosolyával, lelkesen mutogatva a felvételeket.

első szabad délutánunkat nagy lendülettel kezdtük, de valamiképpen a Eurotrip c. film nézésével fejeztük be. :) ez viszont megadta a kellő motivációt ahhoz, hogy összeszedjük magunkat, és körülnézzünk a városban.

még korábban sikerült szóba elegyedni a Migros c. itteni nagyobb boltban egy 25-nek, egyedülállónak, és helyesnek kinéző svájci férfival, akiről mellesleg kiderült hogy 30 éves, foglalt, de továbbra is helyes. : ) a célnak mindesetre tökéletesen megfelelt, írt ugyanis egy listát arról, hogy szerinte hova érdemes elmennünk Bielben.

ezt a lista volt az, ami az első igazán francia kommunikációra kényszerített… megismertem ugyanis a házunkban lakó Andrét, a karamellbőrű, erősen parfümszagú, helyi mini will smitht, aki kizárólag franciául beszélt, és kizárólag franciául tudta elmagyarázni, hol vannak a listámon szereplő helyek. és a biztonság kedvéért még a számát is megadta, hogy ha eltévednék, hívjam inkább fel. : ))

este 8-kor indultunk el, és meglepődve tapasztaltuk, hogy minden be van zárva, vagy már, vagy még… itt akadt szerencsésen utunkba egy - mozi. :) az elsőnél még a jegyek árát látva sarkon fordultunk, a másodiknál viszont naív reménnyel végigálltuk a sort, és újfent kiderült, hogy a jegyek drágák, ott is.. az össz pénz, amit magunkkal vittünk, 2 frankkal volt kevesebb a 2 jegy áránál… és ezt meghallva az előttünk álló fura svájciak készségésen megszántak és kisegítettek, sőt, a popcornos néni adott két minipopcornt is… persze legbelülre kaptunk jegyet, és legutoljára mentünk be, de még sötétben is sikerült átmászni a széksorokon. a különböző akadályok legyőzése mindenképpen megérte a fáradtságot:) a hangover c. filmet néztük, természetesen németül, ami amúgy is külön élmény lett volna, nemhogy ilyen körülmények között. a mozis történethez hozzátartozik, hogy a film közepén egyszer csak minden elsötétült… kinga azt hitte, tűz van, én azt, hogy elromlott szegény kis vidéki mozi, de nem – SZÜNET volt:D majd 10 perc múlva, miután mindenki kipisilte magát, ill. bevásárolt újra, folytatódott minden, mintha mi sem történt volna.

a film végén néhány szimpatikusnak tűnő ember megmutatta a főteret, amiről kiderült, hogy nem ott van, ahol mi eddig hittük. :) és meglepődve tapasztaltuk, hogy az amúgy teljesen kihalt városban ott még este 11kor is nagyjából zajlott az élet.

a szórakozóhelyek felderítésével viszont már nem volt ilyen szerencsénk. a sokak által bizonygatottan legjobb hely nyárra bezárt…a második legjobb hely egy igen eldugott, feketékkel teli mellékutcában volt, és háromszor is elmentünk mellette. negyedszerre is csak úgy találtuk meg, hogy egy szimpatikus parkolósfiú megmutatta – természetesen zárva volt. a lista harmadik egy Coco nevű hely volt, valóban brazil… félpucér brazil nőkkel hirdette magát, és belépős volt, így hát elszàntan tovább mentünk. még két említésre méltó helyet találtunk a pályaudvar közelében. az egyik egy English Bar nevű hely volt – meglepő tapasztalat, hogy svájcban az angol a divat. a magyarok németországba vágynak, a németek svájcba, a svájciak angliába… az igazán menő dolgok English-el kezdődnek... ennek örömére tehát ez a bár a többivel ellentétben nyitva és tömve is volt. mégis sikerült valahogy keresztülnéznie rajtunk mindenkinek. pedig a moziból útbaigazító emberekkel is összefutottunk, akik udvariasan köszöntek ugyan, majd udvariasan odavezettek az éppen szülinapját ünneplő ismeretlen Dominikhoz, akinek gratulálhattunk - majd hirtelen mindenki újra eltűnt..:) így továbbálltunk a Rotonde nevű szomszédos bárba, aminek egyetlen pozitívuma az volt, hogy valóban kör alakú volt, és egy ház tetején rendezték be. mivel a pénzünket mozira költöttük, inni sehol sem ittunk. ez külön szerencse, mert minden borzasztó drága volt mindenhol. viszont okosan vittünk magunkkal kulacsban (műanyag fél literes üveg dorka hűtőtartójábanJ ) vermutot, ill. zacskóban kenyeret és májkrémet, és mindezeket csalódottságunkban egy főtéri padon meg is ittuk, illetve ettük. mindeközben pedig jót szórakoztunk magunkon és a körülöttünk bicikliző embereken, majd dolgunk végeztével hazasétáltunk, és összegeztük a svájciakról alkotott tapasztalatainkat, miszerint kifogástalanul udvariasak, de roppant távolságtartóak és zárkózottak, az új, főleg külföldi emberek megismerésétől pedig lehetőség szerint tartózkodnak, sőt. és egyébként meglepően fiatalok és alacsonyak, igazi kuriózumnak számított az a néhány magasabb ember, akit a tömegből kiemelkedni láttunk. : ) bár ez valószínűleg inkább a vidéki város szombat esti éjszakai életét jellemzi, nem a svájciakat, bár itt jegyezném meg, hogy hihetetlen módon konzerválódtak, és eddig mindenki, akivel talàlkoztunk, minimum 5 évvel fiatalabbnak nézett ki a valódi koránál, de inkább 10-el.