Hétfő

szegény georgékat 7kor kidobtuk, és elindultunk az első arbeitstagunkra a bienne-i spitalzentrumba, hogy a kb. Grabovski nevű nagy feketehajú orvos megmutassa nekünk, hol a rapport, amiről mi azt hittük, vizit, de kiderült, hogy egy 15 orvos társaságában történő közös, kedélyes röntgenképelemzés…

itt kellett volna bemutatkozni is, de miután Grabovski szerintem mindent elmondott, ami lényeges volt, a chefarzt (ezentúl Joaquim) ’kérem mutatkozzanak be névvel’-felszólítására csak annyit sikerült mondanom, hogy ’Nora Soos aus Budapest’ : )) kinga pedig ugye követte a példámat... a röntgenről kifelé már épp kezdtünk volna szokás szerint felszabadultan magyarul beszélni, gondolván, hogy nem érti senki, mikoris megszólított minket egy orvosnő – magyarul… : ) annyira hihetetlen volt, hogy majdnem németül válaszoltam. ráadásul egyikünket hozzá osztották be, aki nyilvánvalóan kinga lett. én pedig így egy gátlásos, halk és szűkszavú, ámde elég helyes fiatal svájci orvoshoz kerültem, akibe sajnos nem szorult különösebben sok oktatói hajlam, és ráadásul még zavarban is volt a szituációtól. :) a röntgenmegbeszélés után következett a tényleges rapport, ami egy rövid megbeszélést jelentett a könyvtárban, majd 9től a vizit. svájcban az egészségügy valahogy úgy van felépítve, hogy az ember magánbiztosítóknak fizet, majd ha kórházi kezelésre szorul, kifizeti, és a biztosító utólag megtéríti egy részét. ez attól függ, előtte mennyit fizetett havonta. 3 kategória van, alacsony, közepes és privát. mi mindketten a privatversicherungosok osztályára kerültünk, akiket eszerint csak a chefarzt kezelhet érdemben.. így minden második nap joaquim is velünk tart a viziteken. tulajdonképpen hasznos volt, és érdekes, minden beteg új volt, és mindenkiről mondott pár mondatot hochdeutsch-ul…. a vizit többi része viszont leginkább düccsül, azaz svájci deutsch-ul folyt, amiből első nap egyetlen szót sem értettem… :)

a vizit után az orvosom kicsit megmutogatta az osztályt, ebből néhány dolgot emelnék ki. a betegnek digitálisan leolvasható plasztik betegkártyájuk van, erről nyomtatgatnak ki dolgokat.

az emeletek és osztályok között a papírokat Luftpost segítségével küldözgeti: )) a műanyag tokokba helyezett papírokat egy csőbe rakják, beprogramozzák, hova szeretnék küldeni, majd a cső beszippantja, és a megfelelő osztályon kidobja. nagyonnagy. :))

egyébként minden digitalizálva van, van egy viszonylag logikus és jól működő számítógépes adatbázis, plussz logikus betegmappák színkódokkal – ennek egyetlen és igen jelentős hátránya, hogy bár átlátható, és pl. pereknél visszakereshető minden, az orvosok munkaidejének 80-90% adminisztrációval megy el, és a betegekre gyakorlatilag alig van idejük. ezt elég szomorúnak találjuk.

egy kevés idő elteltével orvosom (ezentúl Dr. R. ) zavara oldódott, és elküldött megkeresni egy aktát. miután titkárnőtől titkárnőig küldözgettek, kikötöttem egy kizárólag düccsöt beszélő vörös hajú, piercinges, középkorú nőnél, aki egyszerűen nem volt hajlandó konstatálni, hogy nem értem, amit mond, és addig mondta-mondta, míg végül a lényeget észrevétlenül felfogtam, azaz hogy nincs meg az a mappa, sőt, még azt is sikerült felfogni, miért nincs. nagyon vicces volt. : ) és egyébként végül Dr. R. irodájában megtaláltam azt a mappát. : )

a napirend következő pontja mindig egy 12-12:30ig tartó megbeszélés. ezután ebédszünet van fél 2-ig. az első ebédszünetünkben megnéztük a helyi cafetériát, de miután az elsőre szimpatikusnak tűnő rántotthús valójában lóhús volt, inkább csak sütit és kávét ebédeltünk. :)

a délután fénypontja egy pleurapunkció volt, ahol olyannyira asszisztáltam, hogy nekem kellett felvenni Dr. R. telefonját, de szerencsére az ijedt hochdeutsch-om hallatán általában váltottak a hangok is a telefonban düccsről németszerűre. a punkció nagyon érdekes volt, a délután többi része a kórházban kevésbé, viszont már 6 körül hazajutottunk, finomat főztünk, és még mostunk is. igaz, hogy kétszer, mert elsőre nem nyitottam meg a mosógépnél a vízcsapot (ki gondolná, hogy el van zárva… ) és víz nélkül ment le a program, nyilván kicsi hatékonysággal. : ) és még Georg és Stephan is eljöttek egészen Bienne-ig, miután nem mentünk át hozzájuk Bernbe. sőt, még egy doboz merci-csokit is hoztak stílusosan a vendéglátásunkért cserébe : )) nagyon aranyosak voltak. : )) ezután az előzetes terv szerint lementünk a tóhoz, és még az sem gátolt meg minket, hogy mire odaértünk, sötét volt, és a strand zárva volt. a helyi éttermen át besétáltunk, a pincérek furcsa tekintetétől kísérve egy darabon, majd gyorsan eltűnve a sötétben. : ) innentől kezdve a klasszikus sablonhoz igazodtunk – egy kevés rumos kóla, fürdés a tóban, besétálás egy hosszan benyúló mólóra, Georg részéről vízbe esés, hátizsákkal, száraz ruhákkal, mobillal, fényképezőgéppel… : ))) vihar kitörése, étterembe szaladás fürdőruhában, ijesztően közeledő pincér, aki közel érve hangosan kiröhögött minket, majd nevetve mesélte el, hogy igazából tilos a tóban fürdeni, és hogy legközelebb a rendőrök is elvihetnek… az étterem mosdójában átöltözés, esőben hazasétálás, a vízbe esett Georg részéről fürdőruhában, éjjel az utcán... megrendezni sem lehetett volna jobban. : ) de ma hazamentek az utolsó vonattal, viszont önfeláldozásunk kamatostul megtérült, mert kijelentették, hogy hazafelé is meglátogatnak minket, és hoznak valami ajándékot Barcelonából. pedig mi már a merci csokinak is nagyon örültünk. :)